zia! Ezt az üzenetet a múltból küldöm neked, pontosabban tíz év távlatából, 2034-ből. Nem tudhatom, hova sodor minket az élet a diplomaszerzésünk után, és talán meg fogom bánni, hogy beregisztráltam erre a hülye időkapszula oldalra, de most jó ötletnek tűnik írni neked egy levelet, amit csak később kapsz meg. Hogy miért írok? Nos…
Ma a diplomaosztón megkérdezted, hogy mi lesz velem ezután, én pedig csak annyit mondtam: félek a jövőtől, de nem fejtettem ki, hogy miért. Most kifejtem. Már évek óta ismerjük egymást. Ugyanazt tanuljuk, mindketten ornitológusok akarunk lenni. Sosem vallottam be neked, hogy megfogott benned az, ahogy a madarakkal bánsz. Úgy dédelgeted őket, mintha a gyerekeid lennének. Éveken át reméltem, hogy egyszer majd közös gyerekeink lesznek, és őket is ennyire fogod szeretni. Ma pedig megszereztük a diplomát, és rájöttem: sosem lesz közös gyerekünk. Miatta.
Akkor szerettem beléd igazán, amikor elsősként a gerlékről beszélgettünk az egyik óra előtt. Azon gondolkodtam, miként tudnánk emberi nyelvre lefordítani a hu-hú-hu hangot, amit kiadnak. Azt mondtad, hogy mindenképp három szótagos szó kell, vagy három szóból, szótagból álló mondat, mint amilyen az Itt vagyok! vagy a Szeretlek. Akkor azt hittem, miattam jutottak ezek a szavak az eszedbe. Éveken át úgy aludtam el, hogy tudtam: amíg a gerlék hangját hallom, nem foglak elfelejteni. Mindig rád gondoltam, ha huhogtak. Te viszont vele voltál, akiről nem is kéne tudnom, mert sosem láttam, nem ismerem, csak feldobta a net egy közös posztotokat, ahol úgy ölelted, ahogyan a gerléket szoktad: őszinte szeretettel. Megjelölted a képen, és piros szív volt a neve mellett. Nekem sosem küldtél piros szívet, csak zöldet. Mi voltunk a zöld duó. Rajongtunk a környezetért, és szívügyünk volt a környezetvédelem, emlékszel? Még a becenevünk is az volt a chaten, hogy Szelek-tál és Komposztor. Csak azt nem tudtad, hogy én úgy rajongok érted is, ahogy a környezetért, és akaratlanul is a lelkembe tiporsz a zöld szíveiddel. Elképzeltem, hogy neki is beszélsz a gerlékről, a huhogásukról ő jut az eszedbe.
Hosszú éveken át hallgattam ezeket a madarakat, és azt kívántam, bárcsak eltűnnének, hogy megszabadulhassak tőled! Nem akartam, hogy a szívem a közeledben gyorsabb ütemet diktáljon, mint bármilyen gyár éves károsanyag kibocsátása. Miattad megutáltam a gerléket és mindent, ami arra emlékeztetett, mennyire szeretlek. Aztán egyre kevesebbet hallottam őket, és záporoztak a hírek a veszélyeztetettségükről, illetve a környezeti károkról. Megrémültem. Belegondoltam, hogy mi történne, ha eltűnnének, és nem tetszett a közelgő apokalipszis lehetősége. Mert ezt hozná magával, ha kihalnának. Minden kötődik mindenhez ezen a bolygón, nem hiába szeretem annyira ezt a tökéletes rendszert. Valahol mi is kötődünk egymáshoz. Nem élhet az egyik a másik nélkül.
Amikor ezt olvasod, lehet, hogy a madarak teljesen kipusztultak, a köztünk lévő kapocs pedig teljesen megszűnt. Már nem abban a világban fogunk élni, ami rád emlékeztetne. De talán nem lesz igazam. Mert attól, hogy nem hallom a gerléket, még ugyanúgy szeretlek, és szeretni foglak. Talán nincs most vele közös jövőd, de nem érzek emiatt örömöt, mert félek, hogy attól még nekünk sem lesz semmilyen jövőnk. Igen, félek, de nem csak azért, mert nem velem leszel boldog. Hanem azért, mert egyikünk sem lehet boldog, ha nem lesz hol boldognak lenni. Vissza akarok vonni mindent, amit korábban mondtam a gerlékről. Hallani akarom a hangjukat, azt akarom, hogy emlékeztessenek a viszonzatlan szerelmedre. Mert nélkülük nem marad majd semmi. Azt hittem, nélküled leszek üres, és nélküled nincs élet. De tévedtem.
Örülnöm kéne, hogy talán tíz év múlva kisebb bajom is nagyobb lesz, mint miattad sírni, de őszintén: szeretnék miattad sírni. Azt akarom, hogy ennél komolyabb problémáim ne legyenek.
Sajnálom, hogy mindezt rád zúdítottam. Remélem, hogy ez az e-mail cím tíz év múlva már nem is létezik, vagy nem nézed. Ha viszont mégis látnád ezt, akkor sajnálom, hogy a gerlék pusztulását kívántam. Nem gondoltam komolyan. Egész életemben azon leszek, hogy megpróbáljam megmenteni miattad, és azért, aki miatt a hu-hú-hu szeretlekként hangzik a füledben. Annyi embert veszek rá, hogy védjék a gerléket, amennyit tudok, azért, hogy boldogan élhess vele, én pedig örülhessek a boldogságodnak. Ennyit akartam mondani. Ha nem sikerülne a küldetésem, úgyis el leszel foglalva a világvégével, és valószínűleg ez az üzenet nem jut el hozzád.
Látta
Elküldve
